A MEDIAGNOST KFT.
  • A Mediagnost Kft-t 1994-ben egy orvosi műszerek fejlesztésével foglalkozó mérnöki iroda hat munkatársa alapította, azzal a céllal, hogy az általuk fejlesztett orvosi berendezések gyártásával és további fejlesztésével foglalkozzanak.


  • A cég termelése és értékesítése, valamint a munkatársak létszáma a megalakulást követő években rohamosan bővült. Ezen adatok a következő diagramokban láthatók:



  • Tevékenységünk során cégünk számos kisebb-nagyobb céggel, magyar vállalkozással működik együtt. Jelentős alkatrész-beszállítói kört alakítottunk ki, így a fent megadott alkalmazotti létszámon túl beszállítóink körében további több száz munkahelyet működtetünk.


  • Cégünk tevékenységét tárgyi apport nélkül kezdte és eszközeinek első fedezetét szellemi munka eredményéből, azaz műszaki fejlesztési munkából szerzett bevételekből szerezte. Jelenlegi eszközeinket, ingatlan- és gépvagyonunkat a nyereség folytonos visszaforgatásával vásároltuk. Jelenleg a cégünk mintegy 8 300 m2-en, saját és bérelt épületeiben működik. Ezen területen fejlesztőmérnöki és gazdasági irodák mellett 19 korszerű, részben CNC vezérlésű, részben elektronikus mérőrendszerrel ellátott szerszámgéppel felszerelt alkatrészgyártó, megmunkáló műhely, lakatosműhely, festőműhely, szereldék, és az őket kiszolgáló raktárak helyezkednek el. Az alkatrészgyártó bázist, és az ott található technológiákat oly módon alakítottuk ki, hogy minden olyan technológiával rendelkezzünk, amelyek a termékek, ezen belül az új prototípusok és az azok gyártásához alkalmazandó szerszámok előállításához szükségesek.


  • A MEDIAGNOST Kft-t magyar tulajdonosi háttérrel bír, akik a menedzsmentben is részt vesznek. 1999-től a korábbi, kis cégekre jellemző egyszintű vezetésről a divíziókba, azaz önállóan szervezett egységekbe való szervezési formára tértünk át. Szereldéinket jelenleg négy termékcsalád köré szervezzük.


  • ISO 9001:2015 szabvány szerinti minőségirányítási, és ISO 14001:2015 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszert vezettünk be minden gyártási folyamatunkra. Az orvostechnikai diagnosztikai berendezések részegységeit az ISO 13485:2016 szabvány szerint gyártjuk. Ügyfeleink megelégedettségét magas színvonalú minőségbiztosítási politikával érjük el.